Legjobb szabadidős játékok

Ebben a blogcikkünkben bemutatunk néhány unaloműző játékot, amit a szabadban, vagy akár otthon is játszhat az egész család. Ezek a játékok könnyen megtanulhatók, és még szórakoztatók is.

Családi játékok otthon

Persze, a családi nyaralások alapértelmezett kellékei a szabadidős játékok, amelyek sokszor nem csupán a gyerekek számára nyújtanak emlékezetes élményt. Azonban a mai rohanó világunkban nem olyan könnyű kiszakadni a mókuskerékből, hogy a drága időnket utazással töltsük. Kikapcsolódásra, szeretteinkkel töltött minőségi időre azonban mindannyiunknak szükségünk van. A családi játékok otthon is kivitelezhetők, amikor rövidebb idő áll rendelkezésünkre a lazításhoz. Ehhez ma már számos eszköz áll rendelkezésünkre, a kínálat óriási.

Legjobb játékok

Azzal talán egy szülő sem vitatkozik, hogy mást jelenthet a legjobb játék fogalma egy gyermek, és mást a szülő szempontjából, hiszen a szülő sokszor csendre és nyugalomra vágyik, a gyerek pedig izgalmakra és új kalandokra.
És ahhoz, hogy mindenki megkapja a magáét, kompromisszumok kellenek. Minél intenzívebb igénybevétellel jár az adott játék (fizikai vagy épp szellemi), annál nyugodtabb lesz az azt követő pihenés…így mindenki jól jár.

A legjobb játékok tehát kell, hogy valamilyen kihívás elé állítsák a játékosokat, legyen az fizikai megterhelést jelentő, vagy gondolkodtató játék. Mindezt úgy, hogy közben lehetőség legyen a kapcsolatok építésére, a szociális és más készségek fejlődésére.

Az alábbiakban bemutatunk néhány játékot, amelyek a fenti követelményeknek megfelelnek.

Lufifújó verseny

A játéknak nagyon egyszerű a menete. Csak annyiféle színű lufit rakjatok ki középre, amennyi gyermek játszik, mégpedig úgy, hogy a játékosok könnyen elérhessék a lufikat.

Mindenki válasszon magának egy színt, majd a jeladásra minden gyermek megragad egy lufit, gyorsan felfújja azt, majd beköti. Jöhet a következő lufi, felfújás, aztán megkötés.

Az nyeri a lufifújó versenyt, aki a legtöbb lufit fújja föl 3 perc alatt. Ez a fajta játék fejleszti a gyermekek mozgáskoordinációját, és kitartását. Ha nem állnak rendelkezésetekre különböző színű lufik, akkor a szülők ráírhatják mondjuk egy filctollal a monogramot a lufikra. Játszhatjátok otthon, de akár a szabadban is.

Hol ketyeg a vekker?

Ezt a játékot játszhatjátok a lakásban, vagy akár a szabadban is. Nem kell hozzá csak egy hangosan ketyegő ébresztőóra, vagy más néven vekker.

Egy önként vállalkozónak bekötitek a szemét egy kendővel, majd megforgatjátok párszor. A vekkert eldugjátok a szoba sarkába, vagy ha kint játszotok, akkor mondjuk egy bokor mögé. Ezután megcsörgetitek. Az a játék lényege, hogy a játékosnak meg kell találni a vekkert maximum 5 perc alatt.

Ha a szülők jobban szeretnék motiválni a gyerkőcöket, akkor a vekker mellé valamilyen jutalmat is odarakhatnak pl. egy csokit.

Ez a játék fejleszti a gyerekek mozgását, koordinációját, és az ügyességüket.

Unaloműző játékok

A nyári szünidő gondolata már tavasszal mosolyt csal a gyerekek arcára. A dolgozó felnőttek azonban nem csak az örömeit látják a közelgő nyári szünetnek, sokan nem tudják megoldani gyermekük “szórakoztatását”, mivel dolgozniuk kell. Azt mégsem szeretnék, hogy gyermekük nyara egyhangúan teljen. Ebben segíthet különféle unaloműző játékok beszerzése, amik akkor is garantálják gyermekük jókedvét, ha ők éppen a laptop előtt ülnek. Kis barátaikat áthívva akár a kertben is jól érezhetik magukat a legjobb szabadidős játékokkal.

Lengőteke

Ha azt szeretnéd, hogy gyermekeid a nyári szünidőben nem csak az okostelefont, laptopot, vagy tabletet nyomkodják, akkor ismerd meg a lengőteke előnyeit.

lengőteke-tartó-lengőtekével

A szabadtéri és családi játékként ismert lengőteke kitűnő választás a családi házad kertjébe, hiszen felfrissít, lefoglalja a gyermekeidet és még egy születésnap alkalmával is remek szórakozás a meghívott barátok, családtagok számára is.

A játék közben csak úgy repül az idő, jókat beszélgethettek egymással, a lurkók tudnak együtt játszani és az is előnyös, hogy a négy fal bezártsága helyett a friss levegőn teszitek mindezt. Ha nem vagy tisztában a lengőteke szabályaival, akkor tudj meg többet weboldalunkon.

Különleges terméket keresel a szabadidő aktív és kreatív eltöltéséhez? Ne keresgélj tovább, hiszen a lengőteke a legjobb játék az egész család számára. 

Lengőteke tippek,képek, videók

Kérd a hasznos infókat:

Lengőteke tippek,képek, videók

Kérd a hasznos infókat:

Szólj hozzá!